2016. február 2., kedd

Kis ujjgyakorlat 2010-ből

Képzeljétek, nézegettem a gépen a régi írásokat, és egy "Befejezetlenek" nevű mappában találtam egy igazi gyöngyszemet. 
Nem csak azért érdekes ez a kis szösszenet, mert pontosan 2010.10.31-én, 13:12 perckor kezdődött, hanem mert egyszerűen csak játéknak indult. 
Kalina Anikó, Panka barátnőm és én kezdtük el, méghozzá Facebook üzenetben. Poénkodtunk vele, "felelgettünk" egymásnak, mindenféle koncepció, vagy összebeszélés nélkül. Nagyon jól szórakoztunk. 
Néhány héten keresztül vittük is a fonalat, mindig arrafelé terelgetve a sztorit, amerre a másik éppen kanyarította. Aztán abbahagytuk, mert kifutott a lendület, de akkor is tény, hogy ez jó kis gyakorló feladat volt (különösen, hogy azelőtt egyikünk sem írt E/3-as, jelen idejű történetet). 

Színekkel jelölöm, melyik részlet kihez tartozik.
(Azért érezhető, mikor kezdjük komolyabban venni a dolgot, és meddig csak bohóckodás az egész). :)

Tehát íme Gloria és Philip története - legalábbis, amennyit megírtunk belőle :)

PANKA:

Mogorva képű fickók felvezetik a máglyára, míg a tömeg őrjöngve éljenez, bár nem tudni, hogy csupán a látványosság miatt, vagy, mert tisztelik a kis hölgyben rejtőző végtelen bátorságot. Kezét hátra kötözik, majd az egyik őr szerez egy fáklyát, és az inkvizíció fejének kezébe nyomja.

 - Utolsó szavak? – a férfi arca gőgös, itt ő parancsol.
WEE:
 - Szánalmasak vagytok! - veti oda megvetően a lány, és kihívóan a férfi szemébe néz. - Nem vagytok mások, mint ostoba talpnyalók! Mihez kezdtek, mikor teljesen kicsúszik a kezetekből az irányítás? Meg fogtok halni! Mind. Csak idő kérdése - ezzel a lány elhallgat.
A férfi szemében felvillan az undor, végül a feltornyozott szalmabálák széléhez érinti a fáklyát. Azonnal lángra kap. 
"Utolsó szó, utolsó szó!" - mantrázza magában az inkvizítor. - "Ha többes számban beszélsz, mindig azt gondolják, hogy bárkit is érdekel a szónoklatuk… Jegyezd meg végre! Utolsó SZÓ!"
Miközben fejében életbe vágóan fontos dolgok kavarognak, az egyre hevesebben égő tűz narancssárga csóváit figyeli, amik lassanként forrón, kínzón ölelik majd körbe a lány testét. De még nem. Mintha várnának valamire.
Fogalmuk sincs - gondolja a lány magában, és szája szélén kaján mosoly játszik. - Fogalmuk sincs, hogy irányítani tudom. 
A lángok körbe táncolják a testét, szinte imádattal, vigyázva, hogy ne érjenek a bőréhez. Nem égetnek, csupán valami halvány melegséget árasztanak. Kellemeset, mintha az ember a kandalló előtt ülne egy hideg, téli estén. Hamarosan az inkvizítornak is feltűnik, hogy valami nem stimmel. A tömeg lélegzet visszafojtva nézi a csodát.
- Hát tényleg boszorkány - suttogja a férfi elhaló hangon, miközben az arcán átsuhan a felismeréssel vegyes félelem. – Ő az.
Így azonban döntésképtelen helyzetbe kerül. Ha elengedi a lányt, akit eretneknek kiáltottak ki, az inkvizíció egy hitszegő mellé áll, ha viszont elismerik, hogy tévedtek, senki nem fog bízni bennük többé. Annak ellenére, hogy most az egyszer valóban nem tévedtek. Rengeteg fiatal nőt küldtek már úgy a halálba, hogy a vád alaptalannak bizonyult. De kénytelenek voltak megtenni, hiszen az egyház híre függött tőle. De ez a lány... Szükségük van rá. Valamit tennie kell.
A tömeg halkan zúgolódni kezd, az inkvizítor pedig egyre kétségbeesetten próbál dűlőre jutni. Végül meghozza a döntést: a hiszékeny nép vak hitébe kapaszkodik, mint mindig.
- Feleim - fordul a rosszat sejtő, morajló tömeghez. - Saját szemetekkel láthatjátok, hogy megtörtént a csoda. Isten döntött, a lánynak élnie kell.
Amikor a kijelentést üdvrivalgás helyett néma csend követi, a férfi idegesen babrál a nyakával, mintha szorítaná a gallérja. "Mi lesz már? Higgyetek nekem."
A lány csak mosolyog. Isteni kegyelem, hát persze. Ezek a bolondok akkor se ismernék fel a kegyelmet, ha az orruk előtt állna. Nem. A lány tisztában van vele, hogy itt szó sincsen kegyelemről. Egyszerűen szükségük van rá. Szükségük van a hatalmára, ha meg akarják nyerni a háborút. A lánynak csak egy gondolatába kerülne, hogy az ellenség minden felszerelését, az összes élelmet és fegyvert egyetlen izzó lángtócsává égesse. Ez pedig kell nekik, jobban, mint bármikor. Ha az inkvizítor isteni kegyelemről hablatyol, azt csak azért csinálja, hogy ne veszítse el a nép bizalmát. Tucat szám öltek meg fiatal lányok, csak is azért, mert őt keresték. Hát most megtalálták.
A lány úgy dönt, beszáll a játékba. Nem az inkvizítor kedvéért, hanem mert élni akar. Ha a máglya nem válik be, ki fognak találni mást. És a puskagolyót még ő sem tudja megállítani.
A lángok egy végső, hatalmas lobbanással kialszanak, és a lány tetetett gyengeséggel hull az égett szalma közé. Ahogy felnéz, arcán könnyek folynak, de a szíve jeges, akár télen a tó tükre.
- Köszönöm Istenem - rebegi, és a hangja meggyőző. A tömeg lassan kezdi elhinni.
- Hozzátok! - int az inkvizítor. Két férfi lép a lány mellé, és két karja alá nyúlva felemelik, majd elkísérik, le az emelvényről, el a kíváncsi emberek szeme elől.
Látványosan botladozik, úgy tesz, mintha csak kísérői tartanák talpon, de mikor elmegy mellette, mereven az inkvizítor szemébe bámul.
Meg fogod bánni - üzeni a tekintete, de a férfi nem tehet mást. Magával kell vinnie. Parancsba kapta.
A nép zúgolódva nyit utat nekik, ahogy eltűnnek a kápolna nehéz faajtaja mögött.
 Amint bezárul a kapu, a lány megtorpan, egyenesen az inkvizíció fejének szemébe néz, majd gúnyosan nevetni kezd. A férfi arcáról szinte lehetetlen érzelmeket leolvasni, de izmai pattanásig feszülnek, ahogy visszafojtja feltörni készülő dühét. A tekintetében forró magma hömpölyög.
A körülöttük álló őrök értetlen pillantásokat váltanak. Nem értik, mi történik.
- Szóval Isten azt akarja, hogy éljek? - szegezi a kérdést a férfinek, a szemében pedig ravasz fény csillan. "Tudja!" - döbben rá az inkvizítor, de az őrök előtt nem tehet semmit. Majd ha végre kettesben maradnak, akkor megmutatja ennek a mihasznának, hogy hol a helye. Lehet, hogy képes uralni a tüzet, igen. De ő sem halhatatlan. Csak egy szavába kerül, és hátrakötött kezekkel a tóba lökik, hogy kiálljon egy újabb boszorkány-próbát. Ha nem akar élve megfőni, nem párologtathatja el maga körül a vizet. Ha valahogy mégis elkerülhetné a meleget, képtelenség, hogy a tó vize olyan gyorsan felszívódjon. Mire észbe kap, már halott lesz. Ez nyugalommal tölti el, az érzés, hogy még mindig ő áll nyerésre. Az izmai ellazulnak, az arcára kaján vigyor ül ki. Látja, amint a lány szemében kétség csillan, a nevetése is alább hagy.
- Isten útjai kifürkészhetetlenek - feleli leereszkedőn.
Szóval Isten útjai – a lány alig bírja visszafojtani, hogy hangosan fel ne horkanjon. Ennek az embernek fogalma sincs Isten útjairól, még ha ezt is hangoztatja odakint a sok birka előtt. A férfi még mindig mosolyog, kegyetlenül, akár egy kígyó. Mikor ő lett az inkvizíció vezetője, rossz világ jött mindazokra, akikben akár csak szikrányit is felcsillant a mágia. Mindenki tudta, hogy a király nevezte ki, öregebb, és lágyszívűbb elődje helyére, aki nem bizonyult elég hatékonynak a lány elleni hajtóvadászat során. Ez a férfi viszont fiatal, vérszomjas, és tettre kész. És valóban sikerült elkapnia őt.
A lány érzi, hogy most nincs menekvés. Eddig mindig sikerült elszöknie, egy éve folyamatosan szökésben van, de ennek most vége. Használni fogják, csak egy eszköze lesz a háborújúknak, aztán fejbe lövik, vagy felakasztják, esetleg vízbe fojtják, hogy többé ne legyen gondjuk vele.
Ott látja a halálát ennek a sötét szemű férfinak a tekintetében, és egyszeriben valóban megroggyan a térde, ahogy belé vág a tudat. Ezúttal tényleg meg fogok halni.
 - Nos – szólal meg a férfi, hangjából a győzelem diadala csendül –, beszélgessünk.     
Az inkvizítor int, mire az összes katona vigyázzba vágja magát, szalutál, majd elhagyja a helyiséget. Hallani, ahogy a súlyos retesz rázárul az ajtóra. Csak akkor nyitják ki, ha a férfi parancsba adja. A lány számára nincs menekvés. Nem is lehet. Olyan rég kutattak már utána, egy lépéssel a cél előtt az inkvizítor nem engedheti, hogy kicsússzon a markukból.
A férfi elhalad a lány mellett, nem fél neki hátat fordítani. Ezzel is megmutathatja, hogy neki nincs mitől tartania. Bár Istent szolgálja, és leginkább a királyt, nem olyan jámbor lélek, mint sokan hiszik róla. Nem makulátlan a lelke. Ezt persze a király is pontosan tudta, amikor kinevezte, de neki éppen ilyen emberre volt szüksége. Egy lojális, erkölcstelen képviselőre, aki szégyentelenül az emberek szemébe hazudik, anélkül, hogy éjszakánként álmatlanul forgolódna az ágyában.
Felpillant, csodálja a színes ablakon beszökő tarka fényt, ami káprázatossá varázsolja az oltár előtt álló hatalmas keresztet.
- Nem fogok segíteni - hallja a lány hangját. Bizonytalan, de elszánt. A férfi szája megrándul.
  - Te is tudod, hogy fogsz - mondja, anélkül, hogy akár csak egy pillantást is vetne hátrafelé.
Öntelt. Túlzottan is magabiztos.
Egy aprócska gondolattal hamuvá égethetném – gondolja a lány fogcsikorgatva, de nem szól. Hiába ölné meg az inkvizítort, a testőrei odakint várnak. Megölnék, mielőtt végezhetne az összessel. Nagyot nyel, a hangja halk, de magabiztos.
 - Nem tud rávenni – jelenti ki, bár szavai megremegnek. – Nem fog. Inkább meghalok.
A férfi feléje fordul, és most először alaposan szemügyre veszi a lányt. Sötét, szinte fekete hajába színes tincseket fon a háta mögül beszökő fény, zöld szemeiben dacos harag villog. A fehér ruha, amit a kivégzés kezdete előtt ráadtak, szinte makulátlan. Egyedül az alját színezi némi korom, ahogy a lány az égett szénába vetette magát. Jól játszotta a szerepét, meg kell hagyni.
Az inkvizítor szemében újra felvillan a sötét fény. A lány összerándul, mintha a férfi megütötte volna.
 - Te is jól tudod, hogy még nem állsz készen a halálra – közli, és a lány felé lép. Ha meg merne mozdulni, elhátrálna, de tudja, hogy azzal csak még nagyobb elégtételt adna a férfinak. Ezt pedig nem engedheti meg magának. A férfi már közvetlenül előtte áll, és gyilkos mosollyal néz le rá. – Ha meg akartál volna halni, hagytad volna, hogy elemésszenek a lángok. De nem – tekintetét a lány rémült, és undorodó pillantásába fúrja. – Te élni akarsz, ezért is mentél bele abba a kis színjátékba odakint – a hangja elhalkul, és felemeli a kezét, mintha meg akarná érinteni, de a lány hátra rántja magát.
 - Ne érj hozzám – sziszegi, mire a férfi keze lehanyatlik, de a mosoly nem tűnik el az arcáról.
 - Úgy érzem, lesz még veled elég gondom, Gloria.


Folytatása következik

(amennyiben kíváncsiak vagytok rá) :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése